Hangszerteszt IBANEZ GRG270BK

2012.05.07.

Életem első gitárja

Miután sikeresen rommá törtem a csuklóm és feladtam a dobolást, vettem a bátorságot és elindultam gitárt vásárolni. Utam Debrecen legnagyobb hangszerboltjába vezetett, ahol tonnányi gitáráru közül választhattam ki a „megfelelőt”. Mondom ezt azért, mert akkor még semmi konkrét elképzelésem nem volt sem technikai téren, sem külcsínben. Akkor laikusként bármit belém lehetett magyarázni. Nagyon segítőkészek voltak az eladók. A hangsúly az eladáson van. Meg kell különböztetni az eladást és az értékesítést. E két fogalom között hatalmas lyuk tátong. Röviden annyit, hogy az eladásnál csak forintosítani kívánunk valamit, viszont az értékesítéskor, pedig aduk valami pluszt. Például információs-, technikai támogatást… Szóval eladtak egy olyan gitárt, aminek a jövőben több nyűgét láttam, mint hasznát. Ez egy IBANEZ GRG270 BK lett. Akkori áron 67.500,- Ft. JÓ TANÁCS! Mielőtt bárki elmegy gitárt venni kezdőként, tanácskozzon, sőt vigye el magával tapasztalt zenész ismerősét, barátját, nehogy olyan helyzetbe kerüljön, mint én.



Csiszolatlan gyémánt

A gitár az Ibanez RG szériájába tartozik. A gitár teste hársból készül, súlyát tekintve az elviselhető tartományba sorolnám. Kicsit vaskos, de ez a széria sohasem az ultravékonyságáról volt híres. Anyagából adódóan a közép és mély hangok dominálnak. A nyak jávorból van, a fogólap pedig rózsafa; mindez a megszokott csavaros megoldással van a testhez rögzítve. Típusát tekintve GRG nyakról van szó, ami 648mm/25.5” menzúrával rendelkezik és 24 medium bundot foglal magába. Locking nuttal szembesülünk a nyakon és gyári die-cast kulcsokkal van szerelve. Két humbucker és egy single coil van beépítve a hangszedés céljából, amik között ötállású kapcsolóval váltogathatunk. 1-1 tónus- és hangerő potméter jár hozzá, ami a legtöbb esetben kiszolgálja az Ibanez modellek túlnyomó százalékát. Végezetül maradt az Edge III elnevezéső Floyd Rose liszenszes híd. Alapértelmezett szín a fekete, de létezik kék és piros színben is.

Miből lesz a cserebogár

Joggal tehetném fel a kérdést, hiszen ezt a „gyémántot” akármeddig lehetne csiszolni, akkor sem ragyogna. Idővel szépen előjöttek azok a negatívumok, amik már egy idő után rettentően bosszantják az embert, és a gitározást, mint szenvedést éljük meg.

A nyak

Elsőként a nyakra térek ki. Formailag nem épp a legjobb kialakítás. A Wizard I-II típusú U alakú nyakaknál jóval rádiuszosabb, viszont messze nem olyan jó, mint egy Epiphone/Gibson/Washburn kerekített nyaka. A kettő közötti úton jár, de ami biztos, hogy egyáltalán nem kényelmes. A támasztó ujjunk nagyon hamar elfárad, és hiába keresgéljük a kényelmesebb fogást, sehogy nem fekszik.
Medium bundozású, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem. Ezt mindenki maga dönti el, de nekem a jumbo típusú sokkal jobban fekszik. A nyaknál található satu jól ellátja funkcióját (rögzíti a húrt), viszont az első bundon kicsit kényelmetlen a húrlefogás miatta.
Tovább görgetve a gondolatmenetet a kulcsok habár gyári termékek, a minősége itt igazából nem játszik, hiszen behangolás után a satu meghúzásával már biztosítottuk a húrokat.

A tremoló

A finomhangolást ezután a tremoló rendszeren végezhetjük el. El is érkeztünk a gitár legkritikusabb, legdrágább és egyben legrosszabb részéhez. Ez az Edge III névre keresztelt floating (lebegő) tremoló. Azért nevezik lebegő rendszerűnek, mert egyik irányból a húrok, a másikból pedig meghatározott számú rugó tartja. Ezek egymással ellentétes erőt fejtenek ki, miközben két tőcsavaron megtámaszkodva egy egyensúlyi állapotban van a rendszer, ezáltal lehetőség van a húrok nyújtására és ellazítására. Mazohista beállítottságú embereknek kimondottan javasolt - mindenki másnak erősen elkerülendő - a fent említett tremoló, mert kimeríti a szenvedés fogalmát.

Egy Sokol rádión finomabban lehet állítani a frekvenciát, mint itt a húrokat. Egy teljesen gusztustalanul megtervezett kis csavart tekergetve kell belőni a hangokat. Hol érzékenyebb, hol nem történik semmi, még két teljes fordulat után sem. Palm muting esetén simán belekaphatunk a finomhangolókba, és máris hangoláson kívül kerülünk, minek köszönhetően a sok kis félrecsilingelő hang teljesen tönkreteheti a melódiát. Huzamosabb használat után a festék lepereg róla és megjelenik a korrózió. Sikeresen kicseréltem a csavarokat anno rozsdamentesekre, de oda is kellett egy kis esztergálási ügyesség, mire leszedtünk annyit a belőlük, hogy beépíthetővé váljanak. A gyári rugók elég gyengék, így javasolt a csere erősebbekre. A tőcsavarok elég masszívak, de magának a pengének az anyaga elég silány, így hamar elnyíródik. Sok sustain odavész, de legalább nem kapunk semmit.

Sokan azzal kezdik, hogy blokkolják a tremolót. Ez teljesen egy blank dolog, mert akkor már miért nem vesznek egy fix hidas gitárt? Ennek a blokkolásával világmegváltást nem viszünk végbe, tremolós gitárnak meg amúgy is elég gyenge.

A hangszedők

Vizsgáljuk meg a hangszedőket, amiket talán az egyetlen pozitívumként tudok megemlíteni.  Ezek a Powersound (PSND) nevet viselik, és közepes jelkimenettel bírnak. Főleg rock és metal stílusban teljesítenek a legjobban. Felharmonikusokban gazdag, telt hangzás jellemzi. Elrendezésüket tekintve dupla-szimpla-dupla (H-S-H). Az ötállású kapcsolóval navigálhatunk köztük az alábbi módon:

Első állás: A nyaki hangszedő szól, amivel egész egyedi szóló hangzást és kíséretet is tudunk produkálni. Nem sziruposodik el gyorsabb játék esetén sem. Egész kiegyensúlyozottan szólaltatja meg a különböző tartományokat.

Második állás: A nyaki hangszedő felezve és a single coil egyszerre szól. Lényegesen gyengébb mutatvány sokkal gyengébb jelet ad le az első álláshoz képest. Üres hangzás világ, semmi erő.

Harmadik állás: Csak a single coil szól. Egy jól irányzott másnaposságban is több lelkesedés és lendület van, mint amit ettől a hangszedőtől kapunk. Tompa is, halk is. Ha nem tették volna bele, az nem számított volna emberiség ellen elkövetett bűnnek. Ezt még egy Squier is akármikor odaveri.

Negyedik állás: Hasonló mint a másodiknál csak ez esetben  a híd van felezve, és  azt erősíti a single coil. Tisztán erőtlen.

Ötödik állás: Csak a híd szól. Na itt már megszólal ismét a gitár. Hamar kirántja az embert az előbbi három állás generálta letargiából. Nyugodtan odatekerhetjük a volumét, mert itt végre kapunk is valamit a metálból.
Idővel egy Ibanez RG1570-ből kiszerelt V7 ésV8 hangszedőt is beültettem, hátha sikerül menteni a süllyedő hajót. Klasszisokkal jobban szólt, de megint csak a hangzáson sikerült javítani, ami gyárilag sem volt olyan rossz. A tények azt mutatják, hogy az első és az utolsó állás itt a lényeg. A többi csak réskitöltés az amúgy is erősen lékekkel tűzdelt gitáron.

A bogár szakértő

Alaposan megvizsgálva az előbb leírtakat, ebből nem lesz cserebogát. Viszont jó gitár sem.  Az Ibanez egyik legnagyobb melléfogásának tartom. Közepes és gyenge minőségű anyag, amit csak a legjobb szándékkal nevezhetek megvásárolhatónak. Sok örömömet nem találtam benne. 75-90 ezer forint között vesztegetik. Ár/érték arányban nagyon rossz vételnek minősül. Jobb választás egy komolyabb szériás eredeti floyd tremolós. További kérdésekre szívesen válaszolok.

Bereczki Adrián

Egy zsír új GRG270 kicsomagolása

(A videó csak illusztráció, de egyszerűen nem lehetett kihagyni - GitárShop.HU szerkesztőség ;-)



    Kommentek száma - 54
  • 54.

    @Aktív Gitár
    Jó kis pengeváltás volt ez köztünk, aminek az eredménye egy Floyd tremolókat összehasonlító cikk, amit remélem mihamarabb olvashatok. ;D Szeretem az ilyen szóváltásokat, mert még jó is kisülhet belőle. Sok sikert a cikkhez! Én tuti el fogom olvasni9. :D

  • 53.

    Drian,
    Nem hiszem, hogy bármilyen kereszteshadjáratba kezdtem volna. Írtam egy rövide, ironikusnak szánt kiegészítést a teszt egy olyan megállapítására, ami vitatható, mivel szerintem érthető, ha valaki a fokozott hangolási stabilitás miatt használ egy double locking hidat satuval, fixre állítva.
    Aztán úgy tűnt, hogy ez nem jött át és erre még reagáltam...
    Elnézést, ha kereszteshadjáratnak tűnt, nem annak szántam, és azért is, ha bántó volt a megjegyzésem, valóban kicsit élesebben fogalmaztam a kelleténél. Sajnálom. :(

    Egyébként most készülök nemsokára csinálni egy összehasonlító tesztet egy 12 dolláros kínai Floyd Rose, egy 85 dolláros koreai licenszelt és egy eredeti, első szériás igazi Floyd Rose közt, ha sikerül ugyanabba a gitárba beszerelnem a teszt céljára mindegyiket.
    De mindenesetre kidolgozásra, anyaghasználatra, precizitásra amennyire lehet első körben megpróbálom majd alaposan leírni őket.

  • 52.

    Szevasztok!
    Öcsémnek ilyen van és tudom tanúsítani, amit cikk írója leírt. Elromlott a hangerő potméter, az öt állású kapcsolóból csak 2 szól és a tremoló karja a kezedben marad a játék közben.
    Nagy hiba volt megvenni annak idején ezt a gitárt és még a nyaka sem igazán kényelmes.
    Egyedül ami tetszik benne az a nyak hátoldalának a mintázata ami ha jól emlékszem natúr.
    Az a gond , hogy a 350-370 es is gyakorlatilag ugyan ez,csak a hangszedő infs és azok már újonnan 120.000, de felismerve valódi értékét használtam 55-60.000-ért mennek.
    Soha többe Edge 3 húrlábat.
    Maradok a takeuchi-nál. Az az egyik legjobb floyd, mindenkinek ajánlanám,ha nem lenna annyira ritka.

  • 51.

    @Aktív Gitár
    Az előző hozzászólásom kiegészítve sem Winkelmann Dávid, sem Én nem a ˝nagy˝ zenészek hangszerelési módszereit vitattuk, csupán tapasztalatainkat osztottuk meg a LISZENSZES FLOYD TREMOLO-val kapcsolatban. Te egy offtopicba átcsapó, Mark Knopfler-t védelmező keresztes hadjáratba kezdtél, ami szerintem egy, a zenészt bemutató cikkben kamatoztatható, de itt... Talán egyszer, ha mókás kedvemben leszek, elküldöm Wes Borland hivatalos oldalára az alábbi linket, ahol egy magyar srác covert mutat be, a Limp Bizkit munkásságából. Méltán kérdezhetném tőle, hogy Mr. Borland, önnek ez nem megy tremolo nélkül?

  • 50.

    @ Aktív Gitár
    Valóban igazad van. Én személyesen nem törtem akkora babérokra, mint Mark Knopfler. Bár ha alaposabban elolvasod a cikket, én nem a tremolo blokkolásának teljes elvetését pártolom, hanem annak az ésszerűségét/ésszerűtlenségét. Maradva Mark Knopfler példájánál, neki anyagilag tényleg nem megterhelő 5floydos, meg tíz fixhidas gitárt lízingelni. Azt tehet amit jónak lát, még ha stájliszt és szignicsör okokból kifolyólag is. Én a kezdő gitárosokra próbáltam utalni, akikről te is beszéltél ˝azt hiszik ˝Floyd Rose˝ és akkor már ott vannak a profizmusban˝. Én inkább erre a bakira szerettem volna felhívni a leendő gitárvásárlók figyelmét. Mellesleg Wes Borland anno egy Ibanez RG7CST-t használt - ami floyd tremolos + piezzo pickup-al van felvértezve - amitha hozzám vágtak volna, akkor tuti nem egy bográcsoláshoz szolgáltatta volna a tüzifát, floyd ide vagy oda.

  • 49.

    Még valami az előbbihez: Az Knopfler gitárjában eredeti FL van, nem valami akármilyen utángyártott, átdizájnolt verzió.
    Sokan szívnak azzal, hogy azt hiszik ˝Floyd Rose˝ és akkor már ott vannak a profizmusban, holott számtalan licenszelt és csak utánzott változata létezik, óriási minőségi szórással.

  • 48.

    Winkelmann Dávid,
    Vagy nem jött át az iróniám, vagy én nem értem a tiéd. :)

    Szerintem Knopfler nem hülye és letett az asztalra valamit, ami a cikkíróról nem feltétlenül mondható el.
    Gondolom, John Suhr se hülye, aki teljesen értelmetlen dolgokat csinál.

    Knopfler nem nagyon tremolózik, viszont a hangolás stabilitása és a finomhangolhatóság miatt választotta ezt a megoldást. A gitárt egyedileg az ő kívánsága szerint készítették, nyilván ha másikat akart volna, akkor meg tudta volna venni, ez nem anyagi kérdés, oka volt rá, hogy így használja.

  • 47.

    @ Stark László
    Teljes mértékben egyetértek vele. Engem is beültettek a hintába, de nagyon csúnyán. Azóta floyd tremolós gitár szóba sem jöhet. Elgem volt a kompromisszumos hangolásokból. Ugye minden új hangolás új tremolo állítással jár. Simán nyújtáskor is elment a tremolo, annyira gagyi volt benne a rugó. A nyak még so-so, de miután a wizard 2 nyakprofilt kipróbáltam (és jelenleg is azt használom), az maga volt a megváltás.

  • 46.

    Sziasztok!
    Nekem volt szerencsém a GIO Ibanez szériához és a nagytestvér RG370-eshez is. Sokan dicsérik utóbbit, de nekem sajnos egészen más tapasztalataim voltak. Az egyetlen pozitívum a kényelmes, gyors nyak. A hangja abszolút nem karakteres, az 5 pickup-állásból gyakorlatilag egy az (a leghátsó), ahol megszólal a gitár, a többi teljesen erőtlen, élettelen. A hangkitartása is elég sok kívánnivalót hagy maga után. De a legeslegrosszabb a tremoló. Szinte lehetetlen rendesen beállítani, én kezdetben hetente jártam vele hangszerészhez... A legelképesztőbb az, hogy akkor sem tartotta a hangolást, amikor a satuk meg voltak húzva. Szinte minden nyújtásnál elment a G és H húr világgá. Jó, nyilván túlzok, de tudja mindenki, milyen idegesítő, amikor nem tudsz egy szólót rendesen végigjátszani, mert azt veszed észre közben, hogy egy negyedhanggal lejjebb van 2 húrod...
    Persze, ha bemész egy boltba, biztos nagyon lelkesen fogják ajánlani neked akár a GRG270-et, akár az RG370-et. Érdemes inkább megkérdezni tapasztaltabb ismerősöket vagy elolvasni pár véleményt a gitárról. Az, hogy 85-90ért megkapsz mindent (nagyon jó, karakteres metálhang; pontos tremoló, stb.) az egy tündérmese.
    Összességében mondhatnám, hogy olcsó húsnak híg a leve, de ez nem igaz, mert a 86000 és a 110000 Ft borzasztóan magas ár ezekért a gitárokért... Szóval jól gondolja meg mindenki, aki esetleg beruházna ezekbe a hangszerekbe...

  • 45.

    Aktív Gitár
    Most olvasom. Teljesen jogos amit írtál, pláne, hogy a Floydos árán egy talán minőségileg jobb(mármint a fixhidasok között) gitárt tudna venni.

  • 44.

    ˝Sokan azzal kezdik, hogy blokkolják a tremolót. Ez teljesen egy blank dolog, mert akkor már miért nem vesznek egy fix hidas gitárt? ˝

    Mark Knopfler a Pensa-Suhr gitárjain is fix állásban használja a double locking Floyd Rose hidat. Gyakorlatilag le van csavarozva a testre mozdíthatatlanul.
    Szegény nem tudja, hogy milyen lúzer... :)

  • 43.

    Z. Ferenc

    Hát ebben valóban igazad van.

  • 42.

    W.Dávid.

    Na igen De az a gyár érdeme és ugye gyárilag nem azt kapod amit szeretné, mármint kompromisszumokat kell kötnöd.
    És Én is úgy vagyok ezzel mint egy cikk írólya aki egy bulletet javított fel, csak én jobbnak láttam egy SX et választani dacból..:D

  • 41.

    Zeleszkó Ferenc
    Végülis, így is felfogható a dolog, de ha az SX-et feljavítod talá már annyit ráköltesz, hogy abból egy drágább és talán jobb gitárt is tudsz venni nem?

  • 40.

    Hát ez a szerencsétlen gitár kapott hideget és meleget is..:D
    Nos én nem vagyok egy tapasztalt ember gitár ügyben, elektromosból csak 3 hoz volt szerencsém illezve egy Ibanez Iceman2 höz amit a haverom nyúz ,azon kívűl egy Jolana Diamant hoz ami életem első gitárja és máig bánom hogy megváltam tőle, utána jött jelenlegi SX SST62-es gitárom ami igen egy kb 33-ezres gitár de én nagyon szeretem.....
    Noss aztán vettem egy Jolana Vikomtot de azt eladtam mert nem jött be...Nos az SX ről csak anyit hogy a jack aljzatot cseréltem kb.: 800 ft és már meg is szűnt a kontakt hiba persze a hangszedői sem a legjobbak de a nyak pontos a vintage tremoló is egész jó.
    A fa anyaga hát elviselhető a kulcsok ahhoz képest hogy ilyen olcsó újonnan szinte tökéletesek.
    Potik recsegnek de nem iis használom őket és egy kis kontakt spray szerintem orvosolná a problémát...Most tervezem hogy veszek egy Squier Standard hangszedő szettet bele meg talán az elektronikát is feljavítom....Szerintem használható kis gitár.....
    Én úgy vagyok ezzel az egésszel hogy ez megfizethető volt és elég jó minőség az árához és ha akarom tudom tuningolni is és az enyém. Hozzám nőtt..:D szeretem!!!..:D

  • 39.

    jajj de szépen áll az a tremoló :D

  • 38.

    forte.hu
    Itt van egy kis bemutató a hangjáról, nekem a fekete volt meg
    És jelenleg ilyet keresek:
    forte.hu

  • 37.

    Hát sajnos azt már eladtam (mint mondtam a tremolo miatt), de biztos találni róla videót a neten.
    És még annyit hozzáfűznék, hogy ebben az árkategóriában az Ibanezek rossznak számítanak(számomra legalábbis), mert az Ibanez inkább 100-200.000 Ft között mozog, ezek a jobb gitárjai, szóval én még mindig kitartok a Cort mellett és azt ajánlom (jelenleg is az van egy Cort z22 :))

  • 36.

    @Winkelmann Dávid: Szívesen olvasnék egy bemutató cikket a gitárodról. Megtekintettem és elég jó kombinációnak tűnik a benne felhasznált anyag.

  • 35.

    szerintem egyébként, egy kezdő gitáros akkor követi el élete egyik legnagyobb hibáját, amikor egy Floyd-Rose tremolo híddal ellátott gitárt vesz.
    Inkább egy fixlábas, vagy még egy vintage tremolos is jobb a kezdő gitárosoknak.
    És még mielőtt valaki belekötne a mondókámba, megjegyezném, hogy saját tapasztalat alapján beszélek, bár én egy Cort KX5FR-t vettem, ami szerintem egy kiváló gitár (csak ajánlani tudom), de túl korai volt a vétel+a tremolot az ég-világon semmire nem használtam.

  • 34.

    Az a tényállás hogy ez a gitár jelenleg 80 guriga körül mozog. Egy RG 321EX ezért a pénzért oda-vissza, veri, ráadásul körbe is röhögi. Ha nem tévedek erről írtam is a cikkben. Rossz ár/érték arány. Szerintem.

  • 33.

    Szia Gyula,
    Teljesen jól látod a mentalitást. Bárminemű lelkesedést képes egy-két ellendrukker, a vélemény-nyilvánítás jogára hivatkozva sárba tiporni, mi pedig az ˝okos enged...˝ elve alapján ráhagyjuk, mert akivel nem lehet, azzal felesleges is vitatkozni. Név nélküli, ˝megmondó emberek˝ kapnak az alkalmon, hogy amibe csak lehet, belekössenek.

  • 32.

    A videó:

  • 31.

    Sziasztok.

    Még mielőtt mindenkit beoltanátok,hogy ez a gitár rossz és nem lehet beállítani, sőt még a hangja sem jó,előtte hallgassátok meg ezen a videón.Közel sem olyan az eredmény mint amit kommenteltek a gitárral kapcsolatban.Ez is csak a MAGYAR mentalitásra vall,mindenkinek jó csak nekünk nem!!!
    Üdv

  • 30.

    Azér a videóba a híd milyen szuperül áll.
    Biztos élvezetes volt belőni. :)

  • 29.

    Azért sem tartom részrehajlónak a cikket, mert jelenleg is egy RG 7321-et nyúzok, az Ibanez nálam a favorit márka, de senkit sem akarok félrevezetni egy - a valóságot nem takaró - álszent cikkel.

  • 28.

    Nagyon tényszerű!!! Csak helyeselni tudok. Sok gitárt javítottam, állítottam már be de ilyen kilátástalannal még nem találkoztam. Sok olcsó noname Kínai kenterbe veri. Felejthető hangzás, ócska kidolgozás, hangolhatatlan, girbe gurba nyak jellemzik.
    Szerintem ha valaki egyszer belefut egy ilyenbe meg lesz a véleménye az egész márkáról.

  • 27.

    Azt hiszem a fel sem veszem a gyűszűt, mert mindent elmondtál az előző posztban Kala, amiről ez a GS fórum szól/szólnia kellene.

  • 26.

    Na Adrián , erre varrj gombot!!! Eddig mindig az volt a támadás lényege , hogy vagy azért írunk jót egy hangszerről, mert elfogultak vagyunk, vagy azért mert el akarjuk adni. Most azért vagy elfogult mert nem írtál jót róla....Puff neki. Hazudtál volna.... :-)
    A tisztelt kritizálók végre tudomásul vehetnék, hogy 1. Mindenki arról tud írni amit ismer 2. Mindenki azt írja le amit érez, ill. tapasztal különben egy rakás értéktelen, álszent hadova lenne az egész. 3. Aki itt ír valamit, idejét és munkáját áldozza fel ingyen és bérmentesen, hogy okuljunk belőle. 4. Ha mégis Ti lennétek az okosabbak és jobbakat tudtok írni, ne érezzétek magatokat akadályoztatva. A GS minden szalonképes , használható anyagot szívesen fogad. Ez lényegesen hasznosabb lenne, mint a milliónyi , helyesírástól hemzsegő, trágár beszólás, negatív, degradáló, fennhéjazó, ugyanakkor mindenféle gyakorlati hátteret hiányoló, sokszor ordenáré, mi több megalázó, odavetett mondatok.

  • 25.

    Ez a ˝teszt˝ a legelfogultabb amit eddig olvastam. Ennyire egyáltalán nem rossz a gitár. Újonnan többet kérnek érte mint amit valójában ér, de megvan a helye a gitárok között, csak tudni kellett volna, hogy mennyi pénzért mit várhat el az ember egy új és egy használt (esetleg magasabb kategóriájú) gitártól. Persze amikor az ember az első gitárt veszi érhetik meglepetések, mert a maga fejétől még egy kicsit sem ért hozzá.

  • 24.

    Csatlakozva az előttem szólókhoz, ebben az árkategóriában az Ibanez messziről kerülendő. Én a Cortoktól sem vagyok elájulva. Szépnek szépek, de én még nem találkoztam jó hangú corttal. Az akusztikus hangjuk élettelen, kb, mint egy felhúrozott ágydeszka. Ha valaki ebben az árfekvésben gondolkodik, és mindenképpen új hangszert szeretne, stílustól függően a Vintage, és a Squier a két márka ami befutó lehet.
    És egy két tanács.
    Ne a neten rendeljél. Járjad a boltokat, és válogassál. Az olcsó gitárok között igen nagy a szórás, egymás mellett lehet a boltban ugyan abból a márkából, tipusból zseniálisan jó, és döglött példány is. Ha aztán kiválasztottad, ragaszkodj, az adott darabhoz. Volt szerencsém hangszerboltoshoz, aki talált egy igen jó darabot, azt tesztelgette mindenki, aztán, ˝majd adok hátulról egy dobozosat, pont olyan mint ez˝ szöveggel, adta oda a másikat, ami hááááát.
    Szóval kipróbálod, tetszik, akkor az a példány kell, és kész.
    A másik dolog, amit itt tényleg többen írtak a trem.
    Nos egy szar trem, igencsak meg tudja keseríteni az ember életét. A mai árak mellett 300000.- fölött kezdődnek újonnan azok a hangszerek, amikben a floyd valóban használható is.
    Ha kezdő vagy, vigyél magaddal tapasztalt ismerőst, aki megnézi neked a hangszert, kipróbálja, felhívja a figyelmedet arra, amit esetleg nem veszel észre.
    Szóval csak ésszel!

  • 23.

    Én egy bizonyos árkategória alatt alapból nem ajánlanám senkinek, nemhogy a liszensz-floydos gitárokat, de még a vintage tremolosokat se nagyon, mert a gyenge anyagok miatt nem fog hosszútávon (olykor még rövidtávon se) rendeltetésszerűen működni... És ez tényleg el tudja venni egy kezdő gitáros kedvét...

  • 22.

    Valóban azt javaslom én is, hogy a megtakarított pénz, még véletlenül se tegyük bele ebbe a szériába.

  • 21.

    A GIO széria, leginkább semmire se jó.Az unkaöcsém vett egyet,kipróbáltam és utána közösen eltüzeltük): Aki ilyen árkategóriában gondolkozik, nézze meg a Cort-okat.Minőségben és hangilag is 15-öt szintet feljebb lép!!!!!

  • 20.

    Üdv mindenkinek! Nekem egy rg370dx -em van. (Mivel balkezes vagyok előnyös hogy ez a széria balkezesekenek is készült). Hasonló a grg szériához de azért jelentősen kényelmesebb,jobb. A tremoló a gitár szerintem egyetlen buktatója. Már többen írták hogy ha jól belövöd akkor azért nem olyan rossz az de original floyd-ot meg sem közelít. Beállítani meg egy kezdő gitáros nemhiszem hogy jól beállítaná. Azt tanácsolnám mindenkinek akinek már ˝ennyi˝ pénze összejött az inkább gyűjtsön rg szériára vagy ha nem floyd bolond akkor egy jobb epiphone-ra vagy vmi jó fixlábasra!

  • 19.

    Ez a gitár -nem akarok megbántani senkit-de egy nagy rakás szar, pláne ekkora összegért...A debreceni hangszerüzletekből csak egyet tudok mondani, ahol érdemes vásárolni bármit is, és nem akarnak átb@szni...
    A szerelékek ótvarok, a nyak hajlókázik, a testnek semmi sustainje (ergo uszadékfa kategória), a bundok szarul vannak eldolgozva, bekalapálva, nem tudok mondani semmit ami igazán megérné rajta.
    Arról nem is beszélve, hogy 75-90 között máár isszonyatosan korrekt használt Ibanezt veszel, akár itt is, amihez ez a rakás szar fel nem fog érni 20 évnyi érlelés után sem.
    Az meg hogy valaki egy RG2550-essel hasonlítja össze? Na ez az igazán vicc! Gey szólógitárt azért neveznek annak, mert egyaránt alkalmasnak kell lennie riffelésre, és a magas hangok megszólaltatására is! jól néznénk ki, ha szám alatt ki kellene szaladnom kicserélni a gitáromat mert most szóló következik...

    Lehet szinonímákat találni a kifejezésre, de a szar az szar marad, akárhogy hívjuk! Ne altassátok a fiatalokat hogy ez egy jó gitár kis ráköltéssel, hanem a nehezen összegyűjtött pénzedért adjanak olyat, ami igazán ott van. Hisz az olcsó gitárok között is vannak lelkiismeretesen összekarott modellek. A hangszerboltokban meg mi a f@sznak foglalkoztatnak annyi emebrt, ha még arra sem képesek, hogy beállítsák azt az uszadékfát, hogy legalább egy kicsit érezzem azt, hogy nem volt rossz vétel. Régen (sok sok évvel ezelőtt) az említett debreceni hangszerboltból eladtak nekem szemrebbenés nélkül egy olyan B.C.Richet, aminek a tőkéje gyakorlatilag ki volt szakadva félig, s amikor rákérdeztem, volt pofája azt mondani az eladónak, hogy az GYÁRILAG VAN ÚGY...

    Na menjen a ká anyjába az ilyen...

  • 18.

    Részben igazat adok a GRG szériás Ibanezzel kapcsolatban részben nem. Nekem az első Floyd-os gityóm mondjul egy 98-as RG szériás használt darab volt. Később én is a Floyd és a hangszedők pocsék minőségéért adtam el. A GRG-ben is azokat azonnal cserélni lehetne de nem érné meg. A gitár ára reális, annyiért normálisabb gitárt nem is kapni. Pl. a Samick-ek újonnan is sokkal szarabbak szerintem. Ja...Van egy Indonéz Cort X2 nekem amit 20.000-ért vettem és a hangszedőket közepes ár-értékűekre cseréltem. Szinte szárnyalt a nyakcsiszolásom, lakkozásom,és a beállítások után.Eddig 30.000-ben van. Ennyi befektetést megért. Nekem így jó.

  • 17.

    Mondjuk az is előfordul nagy ritkán sajnos, hogy az ember éppen egy, a sorozatgyártás rákfenéjét jelentő, hibás darabhoz jut hozzá... :(

  • 16.

    Többen már leírták előttem, hogy a tremolót milyennek találják. Én elég vágónak tartom hogy lepereg róla a festék és pik-pak elkorrodál. Aki tekerte már ki teljesen a húrrögzítő csavarokat az láthatja, hogy a fej le van szedve, amit max csak esztergálással lehet kialakítani. Én is ezt tettem és rozsdamentesre cseréltem. A menet elég gyengécske a finomhangoló csavarokon. Nem egy 8.8-as anyagminőségű. A rugó is elé tré. Azt viszont ne felejtsük el megemlíteni, hogy Sam Totman gityójára tuti nem made in indonesia van gravírozva és szerintem ezzel mindent el is mondtam.

  • 15.

    Megj.: természetesen húrcsere alatt azt értem, amikor más vastagságú húrt akarunk rátenni. egyébként itt hozzátenném, hogy akik lehangolt drop hangolásban szeretnének játszani (pl. C, vagy B) számítsanak rá, hogy a tömböt fúrni kell, mert bár az egyik oldalon a rugófogó lapkán van 5 tartó, a floyd tömbjén csak 3 rugónak van hely (a csavarmenetekbe nem érdemes rugót tenni, mert könnyen kicsúszhatnak), és ilyen hangolásban szükség lehet 4-re. viszont ez nem csak az Edge III-nál van így, hanem az összes Edge tremolótípusnál, tehát még a többszázezres csúcsmodelleknél is, ami azért elég szomorú...

  • 14.

    bocs, elég hosszú lett. :D

  • 13.

    én 50ért vettem használtan egy ilyet, és én a hangszedőket leszámítva teljesen meg vagyok vele elégedve. az Edge III tényleg jól tart, ha normálisan belövöd. egyébként rockstar 90-nek üzenném, hogy a floydkar feszessége egy kicsi, 0.5 vagy 1 mm-es imbuszkulccsal állítható. egyébként a teszt alapos és mindenre kitér, ugyanakkor én úgy érzem, hogy nem elég objektív. egyrészt a nyak kényelmessége az, amit nem lehet szubjektíven leírni, mert van akinek egy Gibsont az egekig magasztalhatnak, az illetőnek akkor is mocskosul kényelmetlen lesz, míg akinek az fekszik, annak az RG nyak lesz borzalom. ízlés kérdése, van egy RG350EX-em, aminek sokkal vékonyabb a nyaka, s játszottám már egy Ibanez Prestige RG2550z-n is, és nekem a maga módján mind tetszett, nem emelném ki semelyiket. az egyik riffre, a másik szólóra volt jobb. továbbá az, hogy a floyd beállítása kínszenvedés relatív, aki nem tudja beállítani magának vigye el hangszerészhez, akinek pedig nem kell a floyd, vagy sajnálja az időt a beállítás megtanulására (vagy a pénzt a hangszerészre) az ne vegyen floydos gitárt, mert az az Edge Pro-val, Original FR-rel, Schallerrel és az összes többivel is meg fogja szívni. Persze egy drágább, márkásabb modellnél előfordulhat, hogy gyárilag jól beállítják de egyrészről annak megfizettük az árát több soron, másrészt elég egy húrcsere és ugrott a mutatvány. azt mondjuk elismerem, hogy az új árát én se adnám érte, de így használtan 50ezerért baromi jó vétel volt. és bárki bármit mond, sztem 100ezer Ft alatt épkézláb gitárt az Ibanezen és a Corton kívül senki sem készít.

  • 12.

    45-ért megéri az árát, de újonnan sem kéne 60 fölé mennie. Én irreálisan drágának tartom. Az RGA32 MOL jelenleg 90 körül mozog, ami azért már egy másik kategória. Az sokkal jobban megéri befektetésként. Aktív elektronika és masszív Gibraltar híd. Ezt meg simán oda meg vissza is veri.

  • 11.

    Nekem is volt ilyen gitárom, nem is rövid ideig. Norbeeval kell egyetértenem, a tremolóval nekem sem volt gondom, beállítani kínszenvedés volt, de utána nem hangolódott. A nyak nekem nagyon bejött, ellenben a bundok minősége gyenge volt. Pár hónap használat után már érezhető volt a bundok kopása. A hangszedők szerintem sem a legjobbak, a bridge pu. irritálóan magas, a nyaki használhatatlanul mély, a középső meg semmire sem jó. Erősen torzítva a bridge-pu metalra ok. Tisztán a köztes állások szépen szóltak. A gitárban a legrosszabb az volt, hogy a tremolókar bepattintós. Nekem elkopott teljesen, és folyton kiesett a kar, pedig nem használtam túl sokat a tremolót.
    Ez volt az a gitár amin megtanultam az alapokat, arra tökéletes volt, de nem újonnan kell megvenni. Ha valaki talál használtan jó állapotút 45e HUF körül hozzájuthat, annyit szerintem abszolút megér.

  • 10.

    Carl még mindig azt mondja, végy egy ˝300 dollar TexMex˝-et és csináld , amit ő :-)
    video.answers.com
    Ha valakinek ez sikerült , majd kérem , hogy világosítson fel !
    Köszi!

  • 9.

    Höhö azt mondja a videón hogy ˝Ájbanez Dzsí ten˝ Vagyis a Gio-t g10-nek olvassa :P
    A nyak: volt szerencsém játszani a konkrét modellen, és én sem találtam kivetni valót a nyakprofilban. Olyan ˝széles˝ érzete van a fogólapnak, ahol jó sok hely van. Persze nem a legvékonyabb nyakról beszélünk, de nem is az az oldszkúl kapanyél nyak.
    A híd: szerencsére nem kellett hangolnom - és abból amit kedves barátomtól láttam, áldom is érte az összes túl- és evilági hatalmakat. Kalával teljesen egyet értek ez ügyben.
    Hang: A ˝matt˝ tényleg nagyon jól leírja a hatást. Viszont a V7 és V8 hangszedőkkel tényleg tutira rendben van a hangzás. Én hallottam csere előtt és után is. Nem ismertem rá a hangszerre! De még mielőtt még nagyon irígykedni kezdtem volna, emlékezetembe idéztem az eggyel ezelőtti passzust a hídról...
    Az összkép: legjobb esetben is vegyes.

  • 8.

    Pótlás az előbbi hozzászólásomhoz. Amikor azt írtam hogy ˝Nálam ez a gitár 3/10 és egy napon nem emlegetném a Jelenlegi RG7321-esemmel˝, értettem úgy, hogy a jóval drágább héthúrost is fel kellett tuningolnom, hogy orvosoljam a kis bakikat benne. HA pedig már egy olyan kategóriában is van nem egy-két változtatni való, akkor ebben...

  • 7.

    Örülök hogy ennyi komment jött. Ebből is látszik mennyire másként ítélünk meg bizonyos dolgokat. Nálam ez a gitár 3/10 és egy napon nem emlegetném a Jelenlegi RG7321-esemmel, de ez persze csak az én véleményem. Mégis ki vagyok én, hogy bárki felett pálcát törjek? Ez abszolút nincs szándékomban. Mindenesetre az álláspontom nem változott, de legalább én is látom, hogy egyeseknek sikerül örömüket lelni ebben a gitárban. Ez a cikk nem egy professzionális termékleírás, inkább egy saját tapasztalaton alapuló bemutató. Várom a további hozzászólásokat (+/-).

  • 6.

    *
    Összességében ár/érték arányban szerintem egy nagyon korrekt hangszert kapunk, bátran ajánlom mindenkinek aki megbízható és strapabíró gitárt keres!

  • 5.

    Sziasztok!
    5 éve használok egy 2007-es limitált kiadású GRG-t (07LTD1 - gyakorlatilag a középső single-coil hiánya különbözteti meg a fenn bemutatott modelltől). Számtalan klubbulit és nagyszínpadot megjárt már, rengeteg típusú és vastagságú húr volt fenn rajta és megélt már 1-2 balesetet is, tehát elmondhatjuk azt, hogy rendesen be van járatva :)
    Ellent kell mondjak pár dolognak a cikkben leírtakkal.
    Először is az Edge III. Ahogy Acca is írta, ez a rendszer nem csak a GRG-re jellemző, példának okáért Sam Totman (Dragonforce) custom shop-os modelljébe is ez van építve....nem szeretném kommentálni, mindenki döntse el hogy mennyire mérvadó, neki ez a dolog. Amióta megvan a gitár SEMMI problémám nem volt a tremoloval. Ha az ember szán rá időt és egyszer rendesen beállítja tökéletesen tartja a hangolást, millió vibrato és dive bomb után is. Továbbá abszolút nem értem, hogy palm muting közben hogy érhet az ember keze a finomhangolókhoz. Persze mindenkinek más a pengetéstechnikája de egy ismerősömmel sem találkoztam még akinek floyd rendszerű hangszerrel ilyen problémája lett volna. A hardver maga pedig meglepően jól bírja a strapát. A fekete festés tökéletes, még ennyi idő után is kopásmentes, ellenben egy kedves barátom LTD MH-1000-ének OFR-járől 2-3 év után szabályosan lemállott a krómozás a támasztás helyéről....
    Szó ami szó, véleményem szerint épp a tremolo a hangszer legerősebb része. (mondjuk lehet, hogy az én gitárom tévedésből a Team J rakta össze csak kimaradt a kézikönyből, bár 70 ezer forintért ennek kevés esélyét látom :) )
    A hangszedőkkel kapcsolatban.....a hangszer leggyengébb pontjai. Igaz, hogy kristálytisztán szólnak, de semmi karakterük nincsen, elképesztően mattak, maximum akkor kapnak fényt ha buli előtt pakolás közben kirakom őket a napra....viszont szerintem a gitár többi része ezért kárpótol.
    Összesség

  • 4.

    Teljesen korrekt cikk! Végre valaki leírta, hogy a király igenis MEZTELEN!

  • 3.

    Sziasztok!
    Igen, nekem is az jött le, hogy az illetőnek szörnyű tapasztalatai voltak a hangszerével és akkor elásta az egész típust. A hangszedőket lehet cserélni, ez az Edge III tremoló pedig nem csak ebben a típusban van, így nem csak erre a típusra jellemző. A nyak is olyan, hogy kinek a pap, kinek a papné, (ahogy az elöttem hozzászóló is érzékeltette). Szóval nem olyan rosssz gitár ez, bár tény hogy nem egy RG 370 DXZ, az is biztos! Ezeket én úgy mondom, hogy nem vagyok Ibanezes, de már volt a kezemben és nekem bejött a dolog! Ja, és ha valaki Palm Mute -ban valaki belekap a finomhangolóba, az mindegyik FR rendszerű tremolóval így jár. Szerintem.

  • 2.

    Hello
    Pici hozzáfűzni való mielött teljesen leoltjuk ezt a tipust
    a nyak formája izlés, kézméret, technika függvénye(nekem kifejezetten jobb az U
    a többinél pedig én is nyögöm a rommá tört ball kezem)
    a másik , hogyha nem megvelelő a finomhangoló csavar ˝tapadása˝ WD-40 csodákra képes
    nem védek semmit de kicsit fölöslegesen gyűlölködőnek találtam cikket és félrevezetőnek
    (no offense)

  • 1.

    Gratulálok!
    Érdekes a cikk, mivel a lelkesítő kezdő mondatok után, hamar itt a lelombozó valóság. Meglepő, hogy ez a hangszer ennyire nem jó, vsz. nem tett jót a gyártatás exportálása. Nekem 13 évig volt egy hasonlóan alap hangszernek számító japán gyártású RT-m, nagyon szerettem. Azóta más Ibanezem nem volt, bár egyszer átmenetileg megfordult nálam ennek a kisöccse , egy GRG170-es, melynek az enyémhez hasonló vintage tremolója van. Hát igen vacak jószág volt az is, az én japán gitárom után. Jót egyáltalán nem tudok róla mondani. A baj az, hogy ezek a hangszerek főleg azért drágák mert Ibanezek, tehát valami mégis inkább ezt veszi meg, mert ha nem tetszik neki, mégis jobban eladhatóak, mint egy STAGG, vagy más hasonló kisebb márka. Tehát, ahogy mondod, pénz beszél, gitár ugat.....Ja ! FR tremolo - Az örök nagy kérdésem: Hogy gondolta a fejlesztő, hogy jól fel lehet egy olyan valamit hangolni, ami egy un. holtponton , rugalmasan lebeg és csak úgy lehet mindezt megtenni, hogy hozzá kell érnem. ha viszont hozzáérek megmozdítom. Megmozdítom, behangolom, elengedem, és már nem az van, ami az előző pillanatban volt... :-) És persze felhangolt tartalék gitár nélkül veszélyes üzem!!!!

◼ Népszerű