Motívum-töredék és sárkány-tetoválás

2013.01.02.

Andy Timmons szólója valódi mestermű Kip Winger szólólemezén, a Kiss of Life című számban. Ez az állítás nagyon sok Timmons-szólóra igaz, de ez a szóló még ezek közül is kiemelkedik, mind a felépítését, mind a benne használt ötleteket tekintve. Úgyhogy lekottáztam a szólót, és három külön részben is foglalkozunk vele.

A teljes szólót itt tudod meghallgatni:



A teljes szólóval kapcsolatos a mai kérdés is: a szóló felépítésében van egy szokatlan vonás, és aki elsőként megírja nekem emailben, hogy mi ez a szokatlan vonás, az digitális nyereménycsomagot nyer (TAB-ok és zenei alapok a Timeless Hour című albumomról).

Ma a szóló első 4 ütemét nézzük meg. Érdemes megfigyelni az első 2 ütemben a laza kezdést, amely a második negyedben indul, és nagyon egyszerű elemekből áll. Ezt a módszert úgy szoktam nevezni, hogy motívum-töredékek módszere, mivel olyan rövid elemek ismétléséről van szó, amelyek önmagukban még nem számítanak motívumnak. Itt például egyetlen nyújtás ismétléséről van szó. Az első nyújtás önmagában még nem lenne egy megfogható, önálló motívum. Azáltal válik témává, hogy Timmons elkezdi ismételgetni. Azt a hasonlatot lehetne erre mondani, hogy egy vízcsepp önmagában még nem sok mindenre képes, de ha elég sok vízcsepp összegyűlik, akkor azt már Csendes-óceánnak nevezik. Tehát érdemes ilyen rövid töredékeket is tudatosan használni. Ezek általában egyetlen mozdulatból állnak: egy hang és egy nyújtás, egy gyors hammer-on, egy fél hanggal lecsúsztatott hang, stb.

A 3. és a 4. ütemben is szép példákat találunk a ritmusok kezelésére. Itt már nem töredékekről, hanem önmagukban is önálló elemekről van szó, mint például a 3. ütemben a felfelé menő nyolcad triola, amelyre egy lefelé menő ikertestvére válaszol, vagy a 4. ütemben a két hangból álló nyújtott ritmus megismétlése. Érdemes megfigyelni a 3. ütemben az első nyolcad triola elé könnyedén odadobott harmincketted triolát, amely ezt a részt legalább annyira feldobja, mint az elméleti közgazdaságtan tekintélyes professzor-asszonyát a hátán átívelő sárkányos tetoválás, amelyen a sárkány mind a hét vicsorgó szájából egy-egy lángnyelv csap elő.

A 4. ütem második felének ritmusáról is egy konferenciát lehetne tartani. Az ütem közepén induló tizenhatod-harmincketted kombináció az előző ütem közepe előtt induló rövid gyors futamra utal vissza, a negyedik negyedben pedig egy üveghanggal megspékelt éles ritmus szerepel, ahol az üveghangot fél hanggal megnyújtjuk. A TAB-ban a nyújtás végpontja is külön hangjegyként szerepel, de ha meghallgatod a szólót, akkor ez egy vérbeli, izmos éles ritmusnak bizonyul.



Folytatás következik hamarosan, az 5-8. ütemekkel. Addig is várom a megfejtéseket a szóló egészének szokatlan felépítésével kapcsolatban.

Szerző: Jónás Tamás
jonastamas.com
facebook.com/jonastamas

További gitárleckék

- Szabadon szárnyaló szólók
- Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?
- Az egyenes arpeggiók támadása
- Tudatos rock’n roll
- Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Marco Sfogli-szólórészlet a “Petrucci Style” videóból



◼ Népszerű