Beszélgetés Andrew Bartával, a Tech21 alapítójával - 1. rész

2013.05.13.

A jó hangzás ott volt a Pacsirta  rádióban is, amikor a Deep Purple-t hallgattam … (interjú Andrew  Bartával, 1. rész)

Andrew Barta  a Tech21 alapítója,  a legendás SansAmp technológia kitalálója,  egykori gitáros, mondhatjuk bátran, egy műszaki zseni. Sokak  számára ismert tény, hogy magyar származású, ráadásul mint  kiderült, még mindig tökéletesen beszéli anyanyelvét.

Minden évben  Európába repül a frankfurti hangszerkiállítás miatt, és  ilyenkor hazalátogat Édesanyjához Budapestre. Idén  szabaddá tette az egyik budapesti délutánját, és ellátogatott  velünk a törökbálinti SSR stúdióba, ahol egy hosszú interjút  adott nekünk.

Ahogy egyre  merültünk bele az életének és a cég alapításának  történetébe, úgy kezdett körvonalazódni az ő hihetetlen,   álomszerű sikertörténete, melyről a mai napig óriási  lelkesedéssel, őszintén tud mesélni.

Andrew  Budapesten született 1960-ban. Korán elkezdett gitározni, magával  ragadta a rockzene szeretete. Őt azonban  nem csak a zenecsinálás,  hanem a gitár megszólalásának technikai háttere is korán  elkezdte érdekelni. Budapesten tanulta meg az elektronika alapjait,  ami letette az alapkövét későbbi sikereinek.

Az  alapgondolat már ekkor megszületett fejében:

„Mindig  zavart, hogy nem voltak jó torzítók. Csak olyanokat lehetett  elérni, amiknek olyan hangja volt mint a méhecskének. Nekem az a  dögös hangzás kellett, tudod, amikor a Marshall-t feltekered! Ezt  lehetett hallani akkor már lemezeken. Én a Deep Purple-t hallgattam  sokat, vagy a magyarok közül a Lokomotiv GT-t. Mindegyiken  Marshall-ok szóltak. Én meg otthon bedugtam a gitáromat a Pacsirta  rádióba - ez volt az első erősítőm - és képtelen voltam  belőle jó hangzást kihozni. Az egészben az volt az legnagyobb  felismerés, hogy a jó hangzás ott volt a Pacsirta rádióban is,  amikor a Deep Purple hallgattam. A hangot tehát ki lehet hozni abból  a hangszóróból, talán nem olyan hangosan, de ott van. Így aztán  azt gondoltam, elektronikailag megvalósítható a dolog,  csak ki  kéne találni valamit, aminek a segítségével a gitárodra rákötve  és a rádió hangszóróiba, vagy akár a keverőpultra rákötve  elő tudod idézni a hangzást.”

A találmány  prototípusának fejlesztését már a budapesti évei alatt  elkezdte, de aztán 1980-ban fordulatot vett az élete.

„Közben  aztán változtak a körülmények. Először Németországba mentem  ki túristavízummal, ahonnan aztán elfelejtettem visszajönni.  Bekerültem egy zenekarba, és egy évig ott zenélgettem, majd  megkértem a vízumot Amerikába. Akkor még lehetett menedékjogot  kérni. Mindeközben volt rá időm, hogy itt-ott bütyköljek a  találmányomon. Akkor már használtam is amit készítettem. Sokan  odajöttek koncertek után érdeklődni, hogy hogy lehet, hogy azon a  régi ezüstszínű Fender-em - amin köztudottan akkor nem volt jó  torzítani -mitől szól úgy mint egy Marshall. Mutattam nekik,  hogy ez otthoni készítésű pedál az, ami így szól. Már akkor  sokan meg akarták venni tőlem, és ekkor kezdtem el azon agyalni,  hogy talán ebben van valami.”

„Először  a torzító részét fejlesztettem saját magamnak.  Be tutam dugni  egy olyan hangszóróba ami nem torzít, és elő tudtam hozni a  nekem kellő feszes, torz hangzást. Aztán később rájöttem arra,  hogy hogyan lehet utánozni a hangszórónak, és az előtte lévő  mikorofonoknak a hangzását.”

Mindez  persze egy hosszú folyamat volt, majdnem 10 évig tartott, míg a  találmány tökéletesedett, és egyre kifinomultabbá vált. Pár  év Németországban töltött idő után újabb nagy változás  történt, Andrew továbbvándorolt az ígéretek földjére:

„Mentem  tovább Amerikába, ahol rögtön elhelyezkedtem egy elektronikai  gyárban. Ott 4 dolláros órabérért csavarokat hajtottam be egy  dobozba. Mindeközben ott is elkezdtem zenélni. Amerikában egy  kicsit ez nehezebb dolog volt, ezért country zenét kezdtem el  játszani az általam szeretett metál és kemény rock helyett. Jól  fizettek a country zenészeknek, én meg mondtam, hogy ha ezért  fizetnek, akkor ezt csinálom. A gyáras dologba beleuntam hamar,  ezért gondoltam egyet, és elmentem egy hangszerüzletbe.  Megkérdeztem, hogy nem kéne-e nekik egy technikus, ugyanis én  értek az erősítőkhöz, szintetizátorokhoz. Nagy szerencsém volt,  felvettek. Aztán pár éven belül elindítottam a saját  szerelőműhelyemet”

Ekkor Andrew  még New Jersey-ben lakott és dolgozott, ahol sikerült jó  kapcsolatba kerülni néhány komolyabb hangmérnökkel, sőt  zenésszel is:

„A  munkahelyemtől nem messze lakott Bruce Springsteen, aki gyakran  benézett hozzám. A későbbiek során az ő technikusával is  közeli barátságba kerültem, így pár évvel később Bruce is a  pedál legelső felhasználói között volt. Ő később élő  fellépéseken szólózáskor az én pedálomat gyűrte. ”

New Jersey-t  aztán egy idő után Manhattan-re cserélte, és ezzel még közelebb  került a tűzhöz. Akkoriban ugyanis az világ rockzenei élete  három fő gócpontra koncentrálódott (LA, Seatttle és New York),  és a költözéssel ő is belecsöppent a vérkeringésbe:

„Csődbe  ment a cég, ahol a szerelőműhelyt béreltem, ezért mozdulni  kellett. Régi álmom volt Manhattanbe költözni, és ez pompás  alkalom volt arra, hogy megtegyem. Manhattan-ben is ismertem egy-két  üzletet, körbekérdezgettem, és találtam egy helyet, ahol  használt hangszerekkel foglalkoztak,. Sikerült bérelnem egy kis  műhelyt náluk. Ők egyébként a mai napig  működnek, a 30-as  utcában, a Madison Square Garden mellett.”

A manhattani  munkának az egyik legfőbb előnye az volt, hogy rengetek ismert  zenész, stúdiós és hangmérnök fordult meg arra.

„Rengeteg  stúdiós és zenész járt ott körülnézni, érdeklődni. Így  ismerkedtem meg Mick Jonesszal a Foreigner-ből. Neki a Marshalljait  kellett javítani, újracsövezni. Egyébként ilyenkor az ember  mindig a technikussal van jóban. Hívnak ha ez kell az kell. A  komoly zenészek ráadásul ezt mindig jól meg is fizették, ha  kellettem akkor rendelkezésre kellett állni, de nem volt  kicsinyesség.”

Mindeközben  a pedálját tovább bütykölte, optimalizálta, és alig várta,  hogy egy igazi komoly zenésszel teszteltesse:

„Amikor  az első pedálom végre olyan állapotba került, hogy be mertem  mutatni, akkor Mick Jones volt az, akinél próbát tettem. Egyszer  bent volt a stúdióban, éppen az új albumot rögzítették, és én  megkértem, hogy próbálja ki a pedálomat. Mick egy Marshall-on  játszott, és amikor átkapcsoltuk az én pedálomra, akkor nem  vette észre. Nem hitte el, azt hitte valami tévedés van, rosszul  van beállítva a keverő, vagy ilyesmi.”

Ez a pedál  még csak egy prototípus volt, Andrew ugyanis azt tervezte, hogy  miután megtalálja a megfelelő hangzást, leveszi a pedálról a  sok állítási lehetőséget. Mich tanácsára azonban nem így  tette:

„Az  volt az eredeti tervem, hogy a legjobb hangzás kombinációját  kikísérletezem, és majd arra fogok egy pedált építeni. Mick azt  mondta, hogy a kapcsolókat mindenképpen tartsam meg, hisz az a  pedál legjobb része. A pedált egyébként Mick el is kérte tőlem,  és a mai napig megvan neki ez az első példány.”

Andrew  ezután készített még néhány példányt a pedálból, és  elkezdett házalni a technológiájával különböző gyártóknál.  Olyan partnert keresett, aki ráharap a találmányra, és megveszi  tőle az ötletet. Ilyet azonban nem talált, így egy sajátos utat  választott:

„Bementem  a manhattan-i Sam Ash nevű üzletbe, ami akkoriban az egyik  legnagyobb hangszerüzlet volt a városban. Ez az üzlet egyébként  közvetlenül a Manny´s mellett volt, ami arról volt híres, hogy  Jimi Hendrix ott vette a gitárjait, szóval tényleg központi hely  volt. „

„A Sam  Ash főnöke eléggé kételkedett a pedálomban, ráadásul 300  dollárt kértem érte, ami az akkori 50 dolláros pedálokhoz képest  nagyon drágának számított. Így aztán bizományban hagytam a  boltban a pedált. Igazából nem értette, hogy ez nem egy  hagyományos torzító, hanem egy hangfal-szimulációs eszköz.  Szerencsére az eladó megértette, és szívesen ajánlotta az  érdeklődőknek. Másnap aztán hívtak, hogy hoppá, eladták.  Kiderült, hogy a Def Leppard vette meg. Na ekkor már jobban bízott  bennem a főnök is, még két pedált átvett tőlem. Az egyiket  aztán a Kiss vette meg, és innentől kezdve beindult az üzlet. ”

Ezután az  eladások száma rohamosan nőni kezdett, Andrew alig győzte a  gyártást. A sikert látva aztán jelentkezett egy sales manager is nála, akinek a segítségével pillanatok alatt kiépült  a hálózat. Röpke egy év alatt egész Amerikában forgalmazni  kezdték a pedálját, sőt hamarosan angliai érdeklődés is  érkezett. Persze az ekkora volumenű gyártást sem tudta egyedül  megoldani, így felvett maga mellé munkatársakat, a cég tehát  elkezdett épülni, bővülni, felépült a Tech21 birodalom.


Folytatás  következik ...

A cikkben található képek és anyagok felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásos beleegyezésével lehetséges!

Szerző: Gabesz
Rock Yourself


Linkek

Foreigner: http://hu.wikipedia.org/wiki/Foreigner
Mick Jones: http://en.wikipedia.org/wiki/Mick_Jones_%28Foreigner%29
Sam Ash: http://www.samash.com/
SuperSize  Recording: http://www.supersizerecording.com/hu/
Tech21:  http://tech21nyc.com/
RockYourself  Webshop: http://www.rockyourself.hu/






    Kommentek száma - 9
  • 9.

    Gratulálok !
    Íme egy példa arra hogy , ha az ember igazán akar akkor lehet belőle bárki és hogy nem 2 nap alatt lehet elérni az igazi sikereket hanem küzdeni kell érte . Avagy nem lehetőleg kevés ráfordítással sokat kaszálni (mint ahogy a mai átlag gondolja sajnos) , hanem sok ráfordítással és munkával értéket teremteni . Követendő példa ez az élet bármely területén !
    Nagyon jó cikk !

    Várom a folytatást !

  • 8.

    Kiváló cikk és nagyszerű fejlesztő!
    Örülök, hogy vannak ilyenek.

  • 7.

    Bizony, hogy jó. Ez is egy magyar világszabadalom, egy ilyen szintű analóg modellező eszköz
    Nekem egy Tech21 TM30-asom van, és a legjobb és legsokoldalúbb cucc, amin az elmúlt 20 évben játszottam.
    A csöves motyómat is eladtam amióta ez megvan. A hangerő próbára és kisebb fellépésekre bőven elég, a DI kimenete is szuper, otthoni felvételekre csak ezt használom, és halkan is jól szól. A digitális modellezős cuccokat simán veri - sajnos az ára is, de egy hasonló kategóriás csöves erősítőnél még igy is jóval kevesebb.

  • 6.

    Azért jó hallani ilyet is, hogy kis hazánk jó eszű, tehetséges emberei ilyen nemzetközi sikereket érnek el.

  • 5.

    Kis türelmet kérünk, a folytatás talán jövő héten meglesz, a videót is vágjuk már, és az írott hosszabb verzió is készül!
    Nagyon érdekes dolgokat mesélt még, igazán jó arc!

  • 4.

    Kár, hogy itthon a megfizethetetlen kategóriába esnek az átlagember számára, (mint persze minden más) különben helyben megvettem volna a trademark 60at, amikor először kipróbáltam. Nem mondom, hogy minden erősítőt beizzítottam a boltban, de valami bitang nagy marshall fejládát, meg egy tweed fendert bőven lekörözött. Fél perc alatt kitekertem rajta a hangzást amit kb azóta keresek, hogy először gitárt fogtam a kezembe..

  • 3.

    Mikor jön a folytatás? Bevallom, soha nem hallottam Andrew Bartáról és álmomban sem gondoltam, hogy magyar a Tech21 alapítója. Nagyon jó ez a cikk!!

  • 2.

    Valamint: Madison Square Garden, Mick Jonesszal, Marshallon, Mick (Mich helyett), manhattani, bizományban, sales manager - bocsánat, van közte helyesírási hiba is, amibe nem szoktam belekötni, csak ha már úgyis beszóltam, akkor legyen rendesen kijavítva.

  • 1.

    Jáááj, azt az elütést a címben javítsátok ki hamar, ne csúfoskodjon ott a szemünkbe.

◼ Népszerű